Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gilbert Család

 Elena Gilbert : / Nina Dobrev /

the_vampire_diaries__nina_dobrev_862045_58955.jpg

Egy átlagos gimis lány, akinek a szülei meghaltak Tavasszal. Aztán majd megismerkedik egy fiúval, aki vonzó, de ugyan akkor rejtélyes is. Miután megtudja, hogy ő egy vámpír nem nagyon akar vele komoly kapcsolatot nyitni, de ez idővel megváltozik. Amikor Katherine  megérkezett Mystic Fallsba el akarta venni Elenától a régi szerelmét, Stefant, ami nem sikerül neki. Elijah segíteni akar neki, hogy ne törje meg Klaus az átkot – de /Elijah/ annyiszor halt meg ahány részben szerepelt így az átok megtört és Elenának nem esett semmi baja egy varázsige segítségével. Majd megtudja, hogy Damon haldoklik, ezért próbál neki segíteni – és megcsókolja. Időközben Katherine elhozza a gyógyírt, amiért Stefan lemondott szerelméért, hogy megmentse a bátya életét. Két hónap keresés után még Elena nem mondott le stefanról de Kluas már elengedte őt.

Nina Dobrev (születési neve Nina Konsztantinova Dobreva, bolgárul Нина Константинова Добрева; 1989. január 9. – ) bolgár származású kanadai színésznő. Szerepelt a Degrassi gimi című sorozatban a hatodik évadtól a kilencedik évadig, ahol Mia Jonest játszotta. Igazán híressé a Vámpírnaplók című tévésorozattal vált, ebben Elena Gilbert és Katherine Pierce szerepét játszva robbant be a köztudatba.

A 17 éves lánynak mindene meg volt: szerető család, barátok. Ám minden megváltozik amikor szülei autóbalesetet szenvednek egy hídon. A magába fordult lány viszont megismerkedik Stefan Salvatoreval.
Magyar hangja: Németh Borbála.

 

Jeremy Gilbert: / Steven R. McQueen /

the-vampire-diaries-steven-r-mcqueen-jeremy.jpg

 1995. február 18-án született Mystic Fallsban. 

Nem volt az eddigi élete nagyon vidám. Először a szülei majd a barátnője Vicy Donovan is vámpírrá változása után maghal - Damon elfelejteti vele, hogy mi történt Halloween napján, de később Elena naplójából megtudja, hogy mi történt pontosan. Addig megismerkedik egy másik lánnyal, Annával, aki először Jeremy-t csak arra akart használni, hogy az anyának oda adja a vérét, aki a sírban van (Damon azt nyitotta, ki de nem volt ott Katherine) Tőle tudott mindent a vámpírok létezéséről és azt is, hogy hogyan kell átváltozni. Jeremy megitta Anna vérét és bekapta a gyógyszereket, hogy meghaljon, és utána újra éledjen vámpírként, de nem volt elég ahhoz, hogy meghaljon. Előtte megtudja, hogy Anna meghalt. Majd egy kapcsolat alakult ki Jeremy és Bonnie között, a köteléket most még az is megzavarja, hogy Jeremynek megjelennek a hallott ex barátnői (Vicy Donovan és Anna.) Emiatt nagyon megromlik Bonnieval a kapcsolata hisz Anna és Jer már csókolództak.

 Los AngelesKalifornia1988július 13. amerikai színész, legismertebb szerepe Jeremy Gilbert, a Vámpírnaplók

 

 című tévéfilmsorozatból és Kyle Hunter az 

 

  Everwood című sorozatból.

 

McQueen Los AngelesbenKaliforniában született, Stacey Toten és a színész/producer Chad McQueen fiaként.[3] Apai nagyszülei a színész Steve McQueen és a filippínó származású Neile Adams

  Magyar hangja : Szvetlov Balázs

 

 

Jenna Sommers: /Sara Canning /

jenna.png

Testvére halála után ő vette át unokahúgát és öccsét, Elenát és Jeremyt.A szeretetreméltó nagynéni próbál helytállni, mint anya és mint barát.

Magyar hangja: Kisfalvi Krisztina 

 

 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 46791
Hónap: 778
Nap: 13